Csomagolás
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az apró dolgok is milyen nagy hatással lehetnek az életünkre, főleg, ha sikerül beiktatni őket a mindennapjainkba. Ezért is gondoljuk, hogy ha fenntarthatóságról beszélünk, elengedhetetlen megemlíteni a termékek csomagolását. Ilyen téren a legkorrektebb akkor lehetne az ember, ha a csomagolásmentes boltba térne be, és venné meg a fontosabb hozzávalókat. A legtöbb dolgot papírzacskókban, valamint üvegekben vihetjük haza – kezdve a fűszerektől, egészen a tisztítószerekig. (Zárójelben megjegyeznénk, hogy tévhit, miszerint ezek a boltok megfizethetetlenek! Természetesen vannak élelmiszerek, amik drágábbak, mint például a különböző aszalt gyümölcsök, ám a termékek többsége ugyanannyi, esetleg pár száz forintnyi magasabb összeggel rendelkezik.) Ha egyéb fenntartható must-have kiegészítők is érdekelnek, ezen a linken tudsz róluk informálódni.
De hogy a húsvétnál maradjunk: az első bekezdésben már ösztönöztünk arra, hogy a hozzávalókat a piacról szerezd be, így most arra is szeretnénk buzdítani, hogy saját szütyőkkel és vászon szatyrokkal indulj neki a nagy bevásárlásnak. Ha esetleg nem rendelkezel egyikkel sem, a boltokból megkaparintott műanyag zacskókat is nyugodtan újra lehet használni, így nem a kukában végzik azonnal, amint kitesszük a lábunkat a boltból. A tojásokat saját tojástartóba vigyük haza, a savanyúságokat pedig szintén az otthon felhalmozott műanyag dobozokba kérjük.