OUTFIT
A megnyitó hetében érkezett a meghívás (Főszerkesztőnk, Kíra ment el az eseményre) a Dalí kiállításra. Ennek kifejezetten megörültem, hiszen design- és művészetmenedzsmentet tanulok és aki követ, az tudja is, hogy elég sok kiállításon megszoktam fordulni. Viszont, a legtöbb megnyitó hétköznap és Budapesten van, de most úgy hozta a szerencse, hogy csütörtök délelőtt pont Budapesten tartózkodtam.
Szerdai nap utaztam fel, így már akkor kigondoltam, hogy mi lesz a go-to outfit. A fekete, bőszárú nadrágom lassan védjegyem lesz, ha kiállításokról van szó, hiszen elegáns, kényelmes és jól mutat a képeken. Az utóbbi időben próbálok egyre több színt viselni, így ez a magenta ujjatlan garbó tökéletes választásnak tűnt. Az egész szettet pedig egy pasztellrózsaszín New Balance cipő egészítette ki.
+ A fülbevalómat pedig egy kedves barátnőm, Zsófi készítette, akinek a munkásságát már egy korábbi cikkben is bemutattuk.