Gondolatok a Koppenhágai Divathétről – 1. rész
Sok év kihagyás után, az Uptostyle csapata újra kilátogatott a Koppenhágai Divathétre. Sok minden változott amióta utoljára jártunk. Ugyanakkor van ami örök a divathetek világában.
A gyerekkori fényképeken általában mikrofonnal, különböző öltözékekben (anyukám gardróbjából inspirálódva), színpadi pózokban vagyok látható, a kishúgomat is rendszeresen öltöztettem mindenféle általam kreált jelmezekbe és megkomponált háttereknél fotózásokat tartottunk. A barátnőimmel filmeket, klipeket forgattunk a szüleim kamerájára, vagy nagyszüleim kazettás magnóját használva rádióműsorokat vettünk fel (nem törődve azzal, hogy a rec-play gomb lenyomásával éppen letöröljük a zenei válogatásukat). Így nőttem fel, ezeket a játékokat szerettem a legjobban, de mivel a családom több tagja orvos, így próbáltak orvosi pályára terelni – nem sok sikerrel. A Sorbonne elvégzése után néhány évig dramaturgként dolgoztam, majd felvételt nyertem a Képzőművészeti Egyetem Látványtervező képzésére, melynek elvégzése óta díszlettervezőként dolgozom.
A gimiben francia szakos voltam és már fiatalon fontosnak tartottam a nyelvek ismeretét, így amikor végzős lettem, összekötöttem a színpad/film iránti vágyammal. Vonzott Párizs, ezért jelentkeztem ott egy iskolába (Cours Florent), ahol elvégeztem egy színész kurzust és felvettek. Tudtam, hogy mindenképp oda szeretnék menni, de csakis egyetemi képzés mellett. Megindult egy hosszú felvételi procedúra, közben itthon meggyőztek, hogy jelentkezzem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Elkezdődtek a felvételi rosták, a felvettek névsorában pedig az én nevem is elhangzott. Nagy volt a boldogság meg a buli, másnap arra ébredtem, hogy jött a Sorbonne-ról egy levél, hogy felvettek. Nem volt könnyű az a nyár, de Párizst választottam.
Amikor kiutaztam, az első néhány hónap nagyon nehéz volt. Nem is a friss egyetemista léttel járó nehézségek, inkább a hétköznapi élet és a francia bürokrácia nehezítette és bosszantotta a mindennapjaimat: mindenhol idegen voltam, nem telt el úgy nap, hogy ne kérdezték volna meg, hogy honnan jöttem, a kávézókban a pincérek angolra váltottak amint meghallották az akcentusomat vagy ha elbizonytalanodtam egy étel kiválasztásakor. Aztán rájöttem, hogy az egyetlen út az, ha felveszem a stílusukat, beilleszkedem, akkor megkönnyítem az életem. Hamar megszoktam ezt, és a párizsi éveim alatt letettem a kedvességről. Amikor néhány hónap elteltével kezdtem belerázódni az ottlétbe, kinyílt a szemem, másképp láttam a dolgokat. Amiket kint tanultam, láttam, tapasztaltam, végigkísérik az életemet. Úgy gondolom, hogy ez megjelenik a munkáimban is.
A Sorbonne film-színház képzése nagyon sokoldalú volt. Minden szemeszterben más-más irányra helyeződött a hangsúly: volt dramaturg szemeszterem, látvány, rendezés, és rengeteg elmélet. Az ottani rendszerben az a jó, hogy minél többet szeretne mutatni azoknak, akik még nem döntötték el konkrétan, hogy az alkotói szférában pontosan mivel foglalkoznának szívesebben. Én tudtam, hogy művészettel, filmmel, színházzal szeretnék foglalkozni, de 19 évesen még nem láttam bele, hogy pontosan mi egy rendező vagy operatőr munkája, hogy mit jelent a dramaturgia, és hogyan kezd el tervezni egy látványtervező. Amikor ezeket az alapokat megtanultuk, akkor kezdtem átlátni és rájöttem, hogy nem is színész szeretnék lenni, hanem jobban érdekel a rendezés, szöveg, a látvány, az alkotói kiindulópont. A Bastille Opera volt a második otthonom, az ott töltött éveim alatt szinte minden előadást megnéztem és tudom, hogy ennek is köszönhetem azt, hogy most látvánnyal foglalkozom. Óriási erővel hatott rám a hatalmas színpad, a nézőtér, az akusztika, éreztem, hogy milyen ereje van az élő művészetnek: hogy valami úgy tud hatni, hogy nincs benne utómunka, manipuláció, speciális effekt. Hogyan képes egy adott tér, egy adott keretben egy világot teremteni. Ennek a teremtésnek a forrását szerettem volna megtanulni.
Az egyik legfontosabb tervezésem az Erkel Ferenc: Hunyadi László operájához készített díszlet a Miskolci Nemzeti Színházban. Nagyrészt az opera műfaja miatt lettem tervező, így életem első operatervezése meghatározó élmény marad, nagyon szerettem csinálni. A másik, ami nagyon közel áll a szívemhez szintén a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínpadára tervezett Molière: Don Juan díszlet. Nem emlékszem már pontosan, hány pvc csőből állt az egész, gyakorlatilag nem volt a színpadon díszletelem, mert mindegyik cső a színpad fölött lebegett, különböző állásokban különböző tereket hozott létre. A visszajelzések alapján nagyon szerette a közönség és a színészeknek is inspiráló volt benne játszani, erre büszke vagyok.
Amikor felkérnek egy darab díszletének megtervezésére (amire jó esetben több hónap áll a rendelkezésre), minél előbb elolvasom a művet és onnantól úgy élem a mindennapjaimat, hogy velem él a történet. Többféle alkotói megközelítés van, de általában igyekszem nem agyalni azonnal a látványon, inkább hagyom, hogy érlelődjön, érzelmeket váltson ki belőlem. Persze van olyan is, amikor azonnal megjelenik egy erős vízió, ami folyton lebeg a szemem előtt. Ezeket a képeket nem felejtem el, időt adok nekik mert fontosak és nagyban hozzájárulnak az alkotói folyamathoz és általában valamilyen formában benne is maradnak a végső tervben.
Majd következik az újraolvasás (amihez már készítek jelenetbeosztást, jegyzeteket térről, karakterekről), ilyenkor kristályosodik ki a történet és a részletek, továbbá a kutatómunka: minden kapcsolódó információ hasznos és szükséges, ezért a fellelhető irodalmat elolvasom és jegyzetelek. Eközben már megpróbálom rögzíteni a vizuális elképzeléseket, bármilyen forma, szín, hang vagy más képzőművészeti alkotás eszembe jut, vagy szembe jön velem, lementem. Általában ez a fázis a leghosszabb és legnehezebb, ekkor születik meg az elképzelés. Persze mindezen fázisok közben rendszeres konzultációk folynak a rendezővel, jelmeztervezővel. Mivel csapatmunka, ezért minden részletet át kell beszélnünk, ki hogyan képzel el egy jelenetet, kinek mit mond egy-egy karakter személyisége, mi a legfontosabb a darabban, mit szeretnénk közölni vele, stb. Majd az első vizuális inspiráció után jön a vázlatok, skiccek és alaprajzok fázisa, ezek segítségével beszéljük meg a rendezővel az előadás elképzelt terét. Amikor megvan az irány, pontosítjuk a méreteket, jelenetenként átbeszéljük a vázlatok alapján. Majd a műszaki rajzok, alaprajzok, nézetek, modellezés (3D és makett készítése) következik a végleges színekkel, anyagokkal. Megtörténik a tervelfogadás (a költségek és beszerzések pontosításával) és ha minden rendben, akkor elkezdődik a gyártás, majd a beépítés.
Kipróbáltam magam előadásokban és filmen, és ezek a tapasztalatok nagyon hasznosak a munkám szempontjából, mindegyikből rengeteget tanultam. A Csehov: Egyfelvonásos komédiák (amelyikben egy kis szerepem van) a mai napig repertoáron van az Aranytízben (persze amikor nincs Covid). Nagyon szeretjük játszani és ebben kiélhetem az éneklési vágyaimat, de be kell vallanom, hogy nem elég az a havi 1-2 előadás, nagyon szeretnék többet énekelni. Egyébként egyszer azt mondta egy tanárom, hogy az ember akkor válik tervezővé, ha már egy bizonyos számú munkán túl van és még mindig olyan szinten tudja művelni, mint az első néhányat. Így semmiképp sem mondanám, hogy ennyi minden lennék. Díszlet és jelmeztervező diplomával rendelkezem, szeretném egy nap azt mondani, hogy díszlettervező vagyok.
A szakmából adódóan rengeteget utazom, így minden színház, ahol először dolgozom, idegen az elején. Amit az egyik színházban megszeretek, ahogy a műszakkal együttműködöm, az lehet, hogy a másiknál teljesen másképp működik. Bizonyos szempontból minden alkalommal újra kell kezdeni és mindenhol el kell hitetni, hogy amit szeretnék, jó lesz. Miskolcon volt szerencsém kétszer is dolgozni, de most már elmondhatom, hogy a nyíregyházi színházba is visszatérő vendég vagyok, egészen jó munkakapcsolatok születtek ezekben az intézményekben, szívesen megyek vissza. Kecskeméten szilveszteri bemutatóval számoltunk, de sajnos még mindig nem láthatta a közönség az Egy csók-ot. Nekem újdonság volt ez a munka, mivel még sosem terveztem operetthez díszletet, ezért kihívás volt, amit nagyon élveztem! Talán nem egy tipikus operettdíszlet (pl. nincs benne nagy lépcső és forgószínpadot sem használunk), de multifunkcionális minden eleme, így a helyszínek közötti gyors váltásoknál remekül helytáll és a színészek is azt mondták, hogy nagyon szeretik. Több, díszleten alapuló poén is lesz benne.
Egészen idáig dolgoztam és nagyon örülök, hogy legalább az én munkám nem állt le a vírus miatt. A díszletgyártó műhelyek működtek, így jöttem-mentem (Kecskemétre, majd Nyíregyházára). Most egy ideig nincs semmi, itthon vagyok. Sokat edzem, futok, filmeket nézek, olvasok. Amikor tudok, találkozom a barátaimmal. Egyelőre elvagyok, de kicsit félek attól, hogy ezt meddig bírom így.
Néhány éve nekiálltam a lakás felújításának, mindig találok valamit, amin lehetne változtatni. A fürdőszobaajtó 3 év után végre a helyére került (én terveztem, mert semmilyen standard ajtó nem fért volna el, így egy kis kétszárnyú tolóajtó lett, nyugodtan lehet végre zárt ajtók mögött fürdeni). De azt gondolom, hogy eléggé eklektikus a lakás, minden helyiség más színű (persze nem desigual-esen színes), csak a dunára néző pl. sötétkék, a konyha fekete, a háló meg barna. Magam festettem le sok régi bútort, így frissítettem a könyvespolcokat is, amikből néhány falnyi van, került a belsejükbe egy szép tapéta. Amúgy imádom az égősorokat, majdnem minden helyiségben van egy…
Mi inspirál a mindennapokban?
Bármi inspiráló tud lenni, igyekszem nyitott szemmel járni a világban. Az autópályán vezetve megláthatom a világ legszebb felhős egét, vagy meghallok egy jó mondatot valakitől egy rádióinterjúban, elraktározom magamban. Nyilván az utazás és az új helyek felfedezése egy tervező számára fontos inspirációs alap, csak most erre nincs lehetőség. A zene, a film, a festészet, könyvek, divat, minden művészeti alkotás mindig elsődleges forrás.
Mit tanácsolsz azoknak, akik hasonló kreatív pályán szeretnének elhelyezkedni?
A bátorság nagyon fontos, hogy autentikus műveket tudjunk létrehozni. El kell dobni az agyat, hogy bátrat lehessen alkotni, de mellette folyamatosan tanulni kell, bővíteni a tudást, hogy szabadon, merészen kísérletezve lehessen fejlődni.
Olyan, hogy a bemutató előtt kellett volna megváltoztatni szerencsére nem volt, de nem is nagyon lehet, miután elfogadták a tervet és a költségvetést, már nem változtathatok. A tervdokumentáció leadása után folyamatosan konzultálunk a műszaki/produkciós vezetővel, általában mindent többször át szoktunk beszélni még akkor is, ha a rajzok tűpontosak. Innentől nagyon nagy baj vagy kommunikációs hiány kell ahhoz, hogy esetleg olyan történjen, amire nem számítottunk. Egy kis kivitelezési malőr mégis volt most: a színházi nyomtató nagyon sötéten nyomtatott ki egy tervet, az nem volt egyértelműen olvasható és mivel nem kérdeztek rá az asztalosműhelyben, nem is esett róla szó. A félreértelmezett rajz alapján gyártották le az elemet. Onnantól a nyitottságnak és kreativitásnak köszönhetően megoldottuk a dolgot, nem lett belőle baj. De ebből is tanultam.
Ha egyszer az életben még fogunk világjárvány nélkül élni, nagyon szeretnék eljutni a Bastille operába dolgozni és esetleg más külföldi színházakba. Szeretnék minél többet fejlődni a szakmámban és bízom benne, hogy 3 év múlva itthon is szabad lesz a színházi világ…
Interjú: Kőrösi Kíra
Képek: Hársy Dorka, Slárku Anett
Sok év kihagyás után, az Uptostyle csapata újra kilátogatott a Koppenhágai Divathétre. Sok minden változott amióta utoljára jártunk. Ugyanakkor van ami örök a divathetek világában.
Mitől lesz jó egy Montessori Babajáték? Egy anyuka újkeresése a montessori világban. Montessori játékok, montessori szoba és montessori nevelés. Olvasd el az első részt, hogy megtudd milyen a jó montessori babajáték.
November végén a LEANEA ékszermárka kollekció bemutatóján jártunk. LEANEA Tangleversum kollekció bemutatóját olvashatjátok.
Hűvös reggelek, talpunk alatt ropogó falevelek, zabtejes cappucino a kedvenc kávézónk teraszán – nekünk ez az ősz. Ezen a csodás érzésen felbuzdulva itt vannak az őszi kedvenceink.
Divat és kiegészítő edition.
A Design360 eseményén egyre több formatervezőnő mutatkozott be, így ennek kapcsán hoztunk 5 formatervező designert és a munkásságukat.