Creative Minds – Cselőtei Boglárka
Cselőtei Boglárka neve sokak számára ismerős lehet. Egy pár évvel ezelőtt Babus is az UPTOSTYLE csapatát erősítette, így kifejezetten örültünk, amikor elfogadta a felkérésünket. A mindennapokban fémművesként és ékszerészként tevékenykedő Babust kérdeztük az alkotási folyamatairól, egyedi kollekciókról és jövőbeli terveiről.
A Creative Minds interjúsorozazunkban a kreatívipar feltörekvő fiataljait mutatjuk be. Elsőként egy tetoválóművészt, Annát ismerhetted meg, most pedig az alkalmazott művészet másik ágáról, az ötvösségről olvashatsz bővebben.
Először is köszönöm Babus, hogy elfogadtad a meghívást. Mikor döntötted el, hogy képzőművészeti pályán szeretnél elhelyezkedni?
Körülbelül tizenhárom éves lehettem, amikor először felmerült a Kisképző, mint opció. A szüleim mindketten fantasztikusan rajzolnak, és persze ott van a nővérem, Zsófi, aki illusztrátor, grafikusművész, aki egész életemben a példaképem volt, szinte mindenben őt utánoztam. Előtte csak hobbiszinten foglalkoztatott a rajz, sosem voltam kiemelkedően jó benne, talán csak az osztályon belül, mellette pedig mindig sportoltam és zenéltem – sokáig ez a kettő volt fókuszban.
Aztán természetesen gimnáziumot kellett választani, és én éppen akkor vizsgáztam Münchenben a londoni Associated Board of the Royal Schools of Music vizsgarendszerben, klasszikus zongorából. Sokáig húzott a szívem a zene felé, de aztán döntenem kellett, és mivel Zsófi a Kisképzőben volt, így végül egy év rajzszakkör és felvételi előkészítő után én is ott kötöttem ki – amit soha egy pillanatra sem bántam meg.
A testvéredből kiindulva, gondolom a szüleidet sem lepte meg a döntésed, hogy művészeti pályán folytasd a tanulmányaidat. Már akkor is tudtad, hogy ötvösnek szeretnél tanulni?
Természetesen ehhez az is hozzátartozott, hogy édesanyánktól elképesztően alapos művészeti nevelést kaptunk gyerekként, és mindenki támogatott minket abban, hogy művészeti területen helyezkedjünk el a jövőben. Tulajdonképpen mindig is művésznek voltunk nevelve.
Érdekes, mert nem ötvös szakra felvételiztem, hanem bőrszakra és fotóra, a fém csak a harmadik helyen volt. De mivel ott volt az egyik legkedvesebb barátnőm, és nem mellesleg kiderült az is, hogy az ötvösség egy csodálatos szakma, könnyedén megbarátkoztam a gondolattal. Aztán persze voltak hullámvölgyek, nem mindig akartam ötvös lenni, sőt, egy időben terveztem is, hogy feladom, mert nem éreztem magam különösen ügyesnek benne. Aztán eljött az ötödik év, a szakvizsga éve, amikor az ötvös szakból, a mesterekből és a diákokból egy szép család lett. Nagyon sok mindent köszönhetek nekik, rengeteg segítséget és támogatást kaptam a tanáraimtól.
A vizsgamunka elkészítése fantasztikus, komplex feladat volt, s bár ezután egy rövid időre elbúcsúztam az ötvösségtől, de mélyen belül tudtam, hogy egyszer még visszatérek. Végül képzőművészet-elméleten folytattam a tanulmányaimat – jelenleg végzős hallgató vagyok és kurátornak tanulok a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, így a képzőművészet továbbra is az életem része maradt. Az utóbbi két évben kezdtem el újra ékszereket készíteni, eleinte azért, mert volt rá igény – de aztán ismét megtaláltam benne önmagamat.
“Az ékszereim vonalvezetése inkább szabályos és szimmetrikus, mint laza, organikus. Szeretem az „egyszerű, de nagyszerű” irányt követni.”
Korábban az Uptostyle magazinnál voltál szerkesztő. Mik tartoztak a feladatkörödbe és tanultál valamit, amit a saját márkád építésében is tudsz hasznosítani?
Az Uptostyle volt az első igazi munkahelyem – nagyon sok tudást szívtam magamba az itt töltött másfél év alatt. Bár én nem szűkíteném le a szerkesztésre, írásra, ugyanis rengeteg izgalmas feladatban részt vehettem. Akkor még volt egy showroomunk az Ébresztő kávézóban – az írás mellett eleinte a havi termék leltározásban segítettem, meg persze itt tartottuk Adéllal a szerkesztői meetingeket. Aztán belecsöppentem a fotózásszervezésbe is, én voltam a creative director asszisztens, időnként sminkeltem is, ezután átvettem a Facebook oldalunk kezelését, és főszerkesztő-asszisztenssé léptettek elő. Ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy kialakuljon bennem egy általános kép arról, hogyan működik egy sokoldalú, de alapvetően design/style orientált cég – ami egy kicsit brand is.
Az Uptostyle tevékenysége elég sok, hozzám közel álló területet magába foglalt: például az igényes termékek forgalmazása, kollaboratív munkák; sokszínű, változatos, érdekes cikkek (a hazai divat-újságírásnak ugyanis vannak hiányosságai, és szerintem az Uptostyle tevékenysége hiánypótló ebből a szempontból); divatfotózások vagy social media kezelés – napestig folytathatnám a felsorolást. És természetesen a cég esztétikája is nagyon közel állt hozzám.
Honnan merítesz inspirációt egy-egy ékszer megalkotásához?
Általában szeretek kollekciókban gondolkodni, és minden kollekciónál más az inspirációs forrásom. Ilyenkor szeretem példaként hozni a kisképzős vizsgamunkámat, ami a budapesti M4-es metró ékszerben való leképezése volt. A metróvonal tíz megállóból áll, tehát a kollekció is kereken tíz darabos. Minden megállóhelyhez készítettem egy gyűrűt, egy olyan jellegzetes elemmel, ami az adott helyhez, építészeti megoldáshoz legjobban passzol és reprezentálja azt, mint például Szent Gellért tér: mozaik, Fővám tér: rozsdás vaslemez, Kálvin tér: beton.
Milyen projekten dolgozol jelenleg?
Jelenleg több művésszel is együtt dolgozom , párhuzamosan, kollaboratív projekteken, ami elképesztően izgalmas, hiszen több különböző gondolkodásmóddal, művészi hitvallással találkozik az ember, én pedig imádom ezt a folyamatot: a művészek hozzák az ötletet, én biztosítom a technikai kivitelezést. Az első ilyen munka Mikus Áron szobrászművész tervei alapján valósult meg, a menyasszonyának, Radics Giginek készítettünk eljegyzési gyűrűt. Radics Marci animációs-művésszel és Zsófival februárban kezdődnek az első megbeszélések, emellett 2020 nyarán kezdődött meg talán pályafutásom eddigi legnagyobb projektje, a Patterns of Life, amit Holló Dáviddal közösen fogunk létrehozni.
Ez nagyon izgalmasan hangzik! Mennyi idő alatt sikerült elkészíteni a vizsgamunkádat?
Ez volt talán az eddigi legnagyobb ötvösprojektem, elképesztő mennyiségű kutatómunka és próbálkozás áll mögötte, másfél évnyi tervezés és kivitelezés, de azt hiszem, ez látszik is, minden eleme jól átgondolt, a zsűri pedig annak idején Kaesz Gyula nívódíjjal jutalmazta. Ennél a kollekciónál egyértelműen az építészet inspirált – ez egyébként nem ritka nálam, nagyon szeretem a kortárs építészetet, például Zaha Hadid és Frank Gehry épületei egészen kiskorom óta lenyűgöznek.
Mesélnél nekem arról, hogy miként születik meg egy-egy kollekció, vagy csak akár egyetlen egy ékszer? Az ötlettől kezdve a megvalósulásig.
Nem szeretek magamról egyszemélyes hadseregként beszélni, ugyanis az én munkám egyik legfontosabb része a csapatmunka, amihez szükséges a megrendelő; a csodálatos vőlegényem, Bence, aki nemcsak a lelki supportot adja, hanem a 3D modelleket is; a Magyar Ékszer csapata, akik az öntési munkában segítenek nekem; meg természetesen én. Általában a megrendelőink hozzák az ötleteket, mi pedig segítünk a megvalósításban. Gyakran úgy kezdődik, hogy kapunk egy képet, de előfordul olyan is, hogy csak egy irányt adnak meg, és azon belül elég nagy mozgásterünk van. Az ötlet után inspirációs képek keresése következik, majd ha már nagyjából megvan az elképzelés, papíron vázlatokat, ábrákat készítek, bekérjük a méretet, elküldjük az árajánlatot az adott ékszerre.
Ezután Bence elkészíti a nyomtatáshoz szükséges 3D modellt, ami egyben látványtervként is funkcionál. A 3D elfogadása után – ekkor már tisztázva vannak a pontos méretek és az anyagok is – következik a nyomtatás, amit MSLA technológiával, photopolymer resinből 3D-nyomtatunk ki. A modellt tökéletesítem, ebből lesz a mesterdarab, amiről az öntő szilikonnegatívot vesz. Viaszveszejtéses, precíziós öntéssel elkészül a fém, a nyers öntvény, amivel ezután én foglalkozom: kidolgozom, cizellálom, felcsiszolom, polírozom. Persze előfordul, hogy nem alkalmazunk digitális technológiát, és az egész ékszert hagyományos úton, viaszfaragással készítem el, az elejétől a végéig kézzel – változó, ékszertípustól, kollekciótól függ.
Ennyi projektmunka után van kedvenc, már elkészült ékszered?
Nehéz lenne választani. Mindegyikhez másért kötődöm, leginkább szentimentális okokból. Természetesen, azt kell mondanom, hogy a saját jegygyűrű párunk áll hozzám a legközelebb, érthető okokból. Ez egy nagyon helyes, visszafogott karikagyűrű pár, ami bár egyszerűnek tűnik, annál több gondolat és tervezés áll mögötte. A gyűrűk egyik oldalából egy B, a másik oldalából egy háromszög szelet van „kiharapva”. A két gyűrű összeillesztve vagy két egymásba fordított B betűt (Bence-Babus), vagy egy szív-formát ad ki.
Milyen formákat szeretsz leginkább elkészíteni?
Az egyszerű, letisztult formavilág áll hozzám legközelebb, de nem mondanám, hogy minimalista a stílusom. Azt hiszem, ez még mindig kialakulóban van nálam, mondhatjuk úgy is, hogy útkereső fázisban vagyok. Ha nagy általánosságban kéne jellemeznem az eddigi ékszereimet, azt mondanám, hogy alapvetően klasszikusak, modern megfogalmazásban. Általában egy egyszerű befoglaló formát kombinálok egy hangsúlyosabb kővel, vagy amikor karikagyűrűt készítek, akkor is van benne egy kis csavar – szó szerint, nagyon szeretem a csavarodó, mobius, geometrikus formákat. Az ékszereim vonalvezetése inkább szabályos és szimmetrikus, mint laza, organikus. Mellesleg rajongok a csillogó, színes cirkóniákért, amik szikráznak a napfényben, és megszállottja vagyok az irizáló opáloknak – így a terveim között szerepel több ilyen jellegű kő megjelenítése a repertoárban, több kreatív kőmegfogás, és igyekszem nem csak gyűrűkre korlátozódni, bár talán egyértelmű, hogy ez a kedvenc műfajom. Szeretem az „egyszerű, de nagyszerű” irányt követni, illetve amit az Uptostyle-nál is sokat hangsúlyoztunk, a „kevesebb néha több” elvet szem előtt tartani.
Milyen anyagokkal a legjobb dolgozni? Van-e olyan, amivel a jövőben szeretnél kísérletezni?
Azt meg tudom mondani, hogy mivel a legrosszabb dolgozni, és egy biztos: az egyértelműen a rozsdamentes acél. Komolyra fordítva a szót, jelenleg kizárólag nemesfémmel – ezüsttel, sárga- és fehérarannyal dolgozom. Nem tudnám megállapítani, hogy ezek közül melyiket kedvelem leginkább, hiszen mindegyiknek más a tulajdonsága, máshogy kell vele bánni, más-más problémák merülnek fel munka közben. A 2020-as évem legnagyobb teljesítménye az volt, hogy megismerkedtem az arannyal – eleinte tartottam tőle, az ezüsthöz voltam szokva, ugyanis a Kisképzőben ez volt az egyetlen nemesfém, amivel dolgoztam, így ezt magamnak kellett kitapasztalnom.
A rozéaranyat még sajnos nem volt lehetőségem kipróbálni, ez szerepel a 2021-es bakancslistámon, illetve reményeim szerint egyszer még platinából is fogok ékszert készíteni. Gyémánttal még sosem dolgoztam, de nem kedvelem annyira ezt a drágakövet, általában lebeszélem róla a megrendelőimet, mivel nem fenntartható, és társadalmi szinten túlértékeltnek tartom. Azonban a moissanite szuper alternatíva a gyémánt helyettesítésére, ezzel a kővel nagyon szeretném bővíteni a repertoáromat.
Ha veszünk egy pillantást a márkádra, akkor a letisztultság, fiatalos lendület jellemzi. Kiknek szól a márkád, van külön célközönséged?
Mivel az ékszereim elég klasszikusak, kortalanok, ezért azt mondanám, bárkinek szólhat, életkortól függetlenül. Úgy érzem, hogy a termékpalettát böngészve egy tizenéves lány és egy idősebb hölgy is találhat számára kedves darabot – a szépsége pedig az, hogy ez akár lehet ugyanaz a gyűrű is. Az M4-es kollekciómat inkább kortárs design-kedvelő fiataloknak ajánlanám – az idősebb korosztálytól több negatív kritika is érkezett rá – bár hangsúlyozni szoktam, hogy néhány ékszeremet sokkal inkább kell műalkotásként, haute couture-ként, mint a mindennapokban hordható kiegészítőként értelmezni. Az, ami talán dönthet egy ilyen kérdésben, az a termékek ára, ugyanis a nemesfémek, az egyedi tervezés, valamint a kisszériás gyártás miatt muszáj magasabbra pozícionálni magunkat, amivel lássuk be, nem egy fiatalabb korosztályt célzunk meg. Alapvetően a továbbiakban arra fogok törekedni, hogy olyan időtlen ékszereket hozzak létre, amik nemtől, kortól függetlenül bárkit megszólíthatnak, bárkinek a szívét megdobbanthatják most, vagy akár húsz év múlva is. Természetesen mindig fog készülni egy-egy izgalmasabb darab, mint az M4, de ezek inkább művészeti szempontból lesznek érdekesek. Az utóbbi időben többen érdeklődtek, hogy lesz-e kifejezetten férfi-kollekció. A válaszom: abszolút. 😊
Mit tanácsolsz azoknak, akik ezen a pályán szeretnének elhelyezkedni?
Szerintem ez minden szakmára igaz, de a designra és a művészetre talán különösen érvényes. Legyél más, mint a többiek! Kell egy irányvonal, egy stílus, amit a magadénak érzel, amiben hiteles tudsz maradni. Ha nem is készítesz olyan ékszert, amit te találtál fel az utolsó kis technikai részletig, akkor a kommunikáció, utóélet terén kell újat mutatnod. A kreativitás pedig nem merülhet ki a formában, ismerni kell a technológiát is, hiszen ezer módja lehet egy ékszer elkészítésének, sőt, sokszor mi magunk készítjük a szerszámot az adott feladathoz, mert éppen nincsen rá más, megfelelő eszközünk. Épp ezért muszáj elkötelezettnek és kitartónak lenni, ez másképp nem megy, és szeretni a szakmádat, méghozzá szenvedélyesen.
Az ötvösséghez komoly türelem és precizitás szükséges. Az utolsó ezüstporszemre is vigyázni kell, századmilliméterben látni, mérni, ellenőrizni, törekedni a tökéletességre. Elvégre a zárszerkezetek, fémből készült dobozok, intarziák csak a pontosság miatt tudnak olyan jól működni. Sokan szerintem nem látják az ötvösség nehéz oldalát, a szép ékszerek gyakran el tudják terelni a figyelmet. Itt bizony piszkos, polírpasztás, fémporos kézzel, sokszor komoly sérüléssel, valamint elképesztő fizikai és szellemi leterheltséggel végződik minden nap. De nagyon, nagyon, nagyon megéri.
Szokták magadnak is egyedi darabokat tervezni és készíteni a jegygyűrűtökön kívül?
Igen, bár sokáig fel sem merült bennem ennek a lehetősége. A Kisképző alatt összesen három alkalommal készítettem magamnak – pontosabban a saját ujjamra méretezve – gyűrűt, ezeket kifejezetten sokáig hordtam, és valamilyen foglalási gyakorlathoz voltak köthetőek. De érdekes, hogy amikor már „professzionális” módon űztem az ötvösséget, meg se fordult a fejemben, hogy saját ékszert is hordhatnék, pedig egészen sokszor rákérdeztek, hogy viselek-e saját tervezésű darabot. Ennek talán az egyik oka, hogy nagyon kényes, finnyás vagyok az ékszerekkel kapcsolatban. Talán azért is, mert a Kisképző első évében a bizsu-viselésre egyszer megjegyzést tett az egyik mesterem – és milyen igaza volt – hogy ötvös nem hordhat olcsó, nikkelezett réz bizsukat, legyek igényes erre. Ezután csak ezüstöt hordtam. Körülbelül két évvel ezelőtt áttértem az aranyra, ez azonban egy jóval költségesebb anyag, és mivel akkor még nem is tudtam dolgozni vele, és nem is engedhettem meg magamnak, nagyon kevés ékszert viseltem. Nyáron készült el az első ékszer, amit kifejezetten magamnak terveztem, ez egy 14 karátos sárga arany, kisujjon viselhető, monogramos signet gyűrű, a CSB logóm szerepel rajta. Ezután még a jegygyűrűnket valósítottam meg, illetve egy cseppköves gyűrűt, amit borzalmasan elrontottam, de ez a bája, hiszen tele van tanulsággal és én éppen így szeretem.
A mostani időszakban elég nehéz előre tervezni, de a munkádat tekintve hol látod magadat 3 év múlva?
Három év hosszú idő, és az élet nagyon gyorsan felül tud írni eseményeket, próbálok nem túl nagy elvárásokat támasztani magammal szemben. Jelenleg az elsődleges célom az egyetem elvégzése, aminek az utolsó félévét kezdtem meg január végén. Elég ügyesnek tartom magam a multitaskingban, általában több projektet viszek egyszerre – a szüleim mindig arra tanítottak, hogy több lábon kell állni, így tele vagyok tervekkel, ötletekkel, álmokkal, opciókkal. Mindenképpen szeretnék az ékszereimmel foglalkozni, ezen a területen vagyok a legmagabiztosabb – ehhez készülne egy webshop, és valószínűleg jó pár kortárs design galériánál szerencsét próbálnék, mint kiállító művész. A saját blog elkészítése nagyon régóta a terveim között szerepel, minden bizonnyal a webshoppal együtt hozom majd létre, ahol bármiről írhatok, mert az írás iránti szeretetem azóta se hagyott alább.
Hamarosan el fog készülni a saját kis műhelyem apukám pincéjében, szeretnék minél több időt ott tölteni és alkotni. Emellett szeretném elsajátítani a 3D modellezés összes csínját-bínját, és az ékszermodellezést átvenni Bencétől, valamint anyukám belsőépítészeti munkáját segíteni látványtervek készítésével, és egyéb asszisztensi feladatok ellátásával. Nagyon szeretek a családommal együtt dolgozni, a nővérem művészeti karrierjét szeretném egyengetni, mint képzőművészeti menedzser. És ki tudja? Lehet, hogy annyira megszeretem az esküvőszervezést, hogy felcsapok szervezőnek, és édesapámmal karöltve nagyszerű, bohém menyegzőket fogunk megvalósítani a vidéki házunk kertjében. Bármit hozhat az élet, én pedig igyekszem megfelelően irányítani az eseményeket, és alkalmazkodni, ha mégis máshogy történik. 😊 Azt mondják, legyen a hobbid a munkád, és onnantól kezdve egy napot sem kell dolgoznod!
A Creative Minds rovatunkban csupa olyan inspiráló személlyel ismerkedhetsz majd meg, mint Cselőtei Boglárka. Mindenképpen nézd meg Babus munkáit az Instagramon és a Facebookon egyaránt. Reméljük, a közeljövőben egyre több ember fog BABUS ékszert viselni. Ezekkel az interjúkkal reméljük, sikerül majd olyan embereket közelebb vinnünk hozzád, akikről még csak épphogy hallottál, de szeretnéd őket jobban megismerni, akár inspirálódni tőlük. Szerinted ki lesz a következő Creative Mind, akiről írunk?
Interjú: Kőrösi Kíra
Képek: Cselőtei Boglárka
